Termosztát szerelő szolgáltatás Pest megye egész területén

Termosztát szerelő szolgáltatás Pest megye egész területén

A termosztát bármilyen kicsi és jelentéktelen szerkezetnek is tűnik, alighanem a fűtésrendszerünk egyik legfontosabb alkotóeleme.

Ez a kis szerkentyű biztosítja azt, hogy a hőmérséklet szabályozva legyen otthonunkban anélkül, hogy nekünk különösebben foglalkozni kelljen vele.

Amíg például egy hagyományos kályhánál nekünk kell begyújtanunk és a hőmérsékletet figyelnünk, addig a termosztát ezt saját maga megteszi helyettünk.

Tehát ez a kütyü sokban hozzájárul otthonunk kényelméhez, így, ha gond adódik vele, jobb profi szakemberek segítségét kérni.

A termosztát működése és típusai

Mint minden más, a termosztátok is haladnak a korral.

Amíg a régi típusok szinte kivétel nélkül állítótárcsásak voltak – azaz egy tekerhető alkatrész segítségével lehetett beállítani a kívánt hőmérsékletet -, a napjainkban piacra dobott darabok nagy része már digitális kijelzővel és különféle szabályozó gombokkal, vagy érintőképernyővel van ellátva.

Sőt a legtöbb eszközön még akár ki- és bekapcsológomb, valamint különböző extra funkciók is vannak, például éjszakai módot is be lehet állítani.

Ha működésük szerint akarjuk őket csoportosítani, akkor kétféle termosztátot különböztethetünk meg.

Az egyik a szoba vagy a lakás hőmérsékletének a határértékeit figyeli és azok között tartja a hőfokot úgy, hogy amikor valamelyik határértéket eléri a hőmérséklet, ki-be kapcsolja a kazánt.

A másik típusú csupán az alsó határértéket figyeli és ha ahhoz közelít a hőmérséklet beindítja a berendezést.

Minél modernebb egy ilyen hőfokszabályozó készülék, annál precízebben beállítható rajta a hőmérséklet és annál érzékenyebb a külső hatásokra.

Mik az esetleges meghibásodások?

Mik az esetleges meghibásodások?

Haladjunk a legkisebbtől a legnagyobbig!

  • A legegyszerűbb meghibásodás, ami felmerülhet, az az elem lemerülése. Ezt is fontos megemlíteni, hiszen sokszor semmi gond nincs a berendezéssel, csupán az elemeket kell benne kicserélni a gondtalan működés érdekében.
  • Mechanikai hibák is felmerülhetnek, mégpedig úgy, hogy a kis szerkezetben valami eltörik, elkopik, vagy éppen beragad egy gomb. A modern dizájnú érintőképernyős változatoknál pedig akár az egész érintőpanel megadhatja magát, ha sérül, betörik vagy megkarcolódik.
  • Elektromos hiba is kialakulhat az áramkörben vagy a programban, ezt pedig mielőbb orvosolni kell, hiszen így a termosztát nem tudja ellátni a feladatát.
  • Előfordulhat, hogy hibás az érzékelő szenzor, ezáltal pedig alul- vagy túlfűti a lakást.
  • A legjelentősebb probléma azonban még a felhelyezéshez vezethető vissza. Ha rossz helyre rakjuk termosztátunkat, az bizony nem fog rendeltetésszerűen működni.

Figyelni kell arra, hogy ne legyen kitéve folyamatos hidegnek vagy huzatnak, és azonnal átrakni a megfelelő helyre, ha helytelen működést észlelünk.

Ez mind olyan probléma, amivel jobb, ha szakemberhez fordulsz.

Termosztát szerelő munkatársaink mindenben segítenek!

Tapasztalt szakembereink otthonosan mozognak a termosztátok világában, így bármilyen készüléked is van, nem fog gondot okozni nekik a beszerelése, cseréje vagy megjavítása.

Budapesten és Pest megye egész területén elérhetőek vagyunk és a lehető leghamarabb igyekszünk kiérkezni hozzád vészhelyzet esetén.

Hívj minket akár most, vagy kérj visszahívást űrlapunk segítségével!

Kérj visszahívást itt!